Kezdőlap Kapcsolat Cégbemutató Szolgáltatások Letöltések

Vezetékes riasztó rendszerek 

A vezetékes riasztórendszer, mint a nevében is jelzi, a központi egységet és a perifériákat összekötő kábelezésre épül. Bár az emberiség fejlődésének hajnalán már fontos volt a magántulajdon védelme. A betörés mint olyan nem akadályozható meg, viszont lehet csökkenteni a lehetőségét. Ennek több lépése van, de a lényeg hogy minél kisebb támadási felületet biztosítsunk a behatolónak. A betörés elleni védekezés három részre bontható.  A védelem egyik eleme lehet a biztosítás. A biztosítótársaságok ugyanakkor a szerződésben, különféle védelmi előírásokat követelnek meg. Ezek a biztosítandó vagyon értékétől és fajtájától függően biztonsági zárak alkalmazását, mechanikai védelmi berendezések felszerelését, elektronikus riasztórendszerek kiépítését írják elő.

riasztó rendszerek behatolásjelző

A betörés elleni védelem három részre bontható:

  • Személyi védelem.
  • Mechanikai védelem.
  • Elektronikai védelem.

Ez a komplex védelem. A mechanikai védelem feladata az elrettentés, távoltartása a behatolónak valamint a bejutás megnehezítése. A MABISZ három védelmi osztályt különböztet meg, amelyben részletesen leírja milyen mechanikai és elektronikai elvárásokat kell teljesíteni. Egy jól működő mechanikai védelem egy biztonsági rendszer alapja lehet, azonban a mechanikus és elektronikus védelem együttes alkalmazása a leghatásosabb. Ahogy a mechanikus védelem nem alkalmas riasztásra, hasonlóan egy elektronikus rendszer sem tud megakadályozni egy betörést. A két rendszer együtt a leghatásosabb, különösen akkor, ha a riasztó távfelügyeleti rendszerben működik. .

Elektronikus védelmi rendszerek feladata a jelzés és riasztás. A védelmi rendszer felépítése:

  • Érzékelő rendszer.
  • Központi rendszer.
  • Jelzésadó rendszer
  • Vezérlő rendszer
  • Hálózati és szünetmentes rendszer
  • Szabotázsjelző rendszer 

A riasztó magát a betörést nem tudja megakadályozni, de legfontosabb szerepe, hogy jelezze a megtörténtét és gátolja a nagy vagyoni kár okozását. Az elkövetőknek egyszerűen nincs ideje arra, hogy a lakásban, szisztematikus munkával megkeressék az értékeket, és minden mozgathatót elvigyenek.

A riasztórendszerrel szemben támasztott fontos szempontok:

 - A Vagyonvédelmi rendszer kialakításánál elsődleges szempont, hogy milyen elvárásunk van a rendszerrel szemben. A biztosítok a különböző védelmi szinteket várnak el attól függően, hogy milyen értékre szeretnénk biztosítani a védendő objektumunkat. A biztosító akkor is megköti a biztosítást, ha a körülmények nem felelnek meg az előírásnak, azonban a káresemény bekövetkeztekor ez kérdéseket vett fel.


Az új házat építők is gyakran utoljára hagyják a biztonságot, és csak akkor ijednek meg igazán, amikor már megtörtént a baj. Ezért is szeretnénk mindenképpen néhány tanácsot adni az új építkezőknek. A biztonságtechnikai szakembert legkésőbb akkor hívják ki az építkezéshez, amikor az épület már tető alatt áll, de a belső munkák még nem kezdődtek meg, vagyis a villanyszerelés, becsövezése előtt. Ekkor kell ugyanis megtervezni a riasztórendszert, és a gyengeáramú kábelcsatornákat (amelyek nem eshetnek egybe az erősáramúval) elhelyezni a falba. Ezután jöhetnek a belső kőműves- és szerelvényezési munkák, de a riasztórendszernek meg kell előznie a készre szerelést. Mielőtt még a csapok, a radiátorok, a kazán, az elektromos szerelvények a helyükre kerülnének, a riasztórendszernek már működnie kell.
A riasztó rendszer kiegészítő egységek a következők lehetnek:

  • Mozgásérzékelő
  • Nyitásérzékelő
  • Üvegtörés érzékelő
  • Beltéri és kültéri hang-fényjelző
  • Kezelőegység amely lehet LED kijelzős vagy LCD 
  • Vezetékes és vezeték nélküli pánikjelző
  • Szén-monoxid (CO) érzékelő 
  • Gázszivárgás érzékelő
  • Füst vagy hőérzékelő
  • Nedvesség érzékelő

 

Created by art-soft.hu | Copyright © 2000 - 2024 VisionSec Kft. All rights reserved!
Az oldal tartalma és képanyagai védett információnak minősülnek, másolása, felhasználása csak az üzemeltető engedélyével lehetséges.